A lovag utolsó estéje
Összehajtogatom vasalt létezésed,
üdvöd jelmezével nélkülem ne vesződj.
Isten szemén: vállfán XL-es a méret,
öröklét megy össze szobainas-fenyőn.
Neked öltözködnek fellépő versei,
csillag-sisakrostélyt a hajnal míg felhajt.
Melled halmán leopárd lépked, rengeti,
esket ágyékodra: hasított címerpajzs.
Sarkallván merészséget, fekete ménem,
meg tudnád-e kötni nyakamon a kendőt?
Szél kantárszíját felhőirõl letépem,
dobrokol az idő, szabadul Istentől.
Apám-anyám színe alatt megáldozok,
rézsút arcélükre hatni kezd az alkony.
Vágott szemű szablyán kanyargó városok,
túlnan a láthatár lázlapján, hatalmon.
Harcok senkiföldjén hol veszítsek hazát?
Hívnak. Nem tart itt tested nehézkedése.
Mire visszatérek, nem él édesapád,
ki fele királyságát nekem ígérte.
Fésüld ki hajadat, ünneplőd se tiszta,
viaszos bőrödre illatod dermedjen.
Pörgésre gyúlt arcod forgás fojtja vissza,
szalmalánggá lobban, szoknyád szerte lebben.
Elárullak végül. Szavam nem válogat.
Állj be az ég alá, rádadom a nagy bűnt!
Dezertál véredbõl vérembe kárhozat,
Ige keresztelkedik át: szeretkezzünk!
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.