Miből veszek?
Mire vittem!
Kisebb nincsen?
Erre a diófa
leveleit ontja,
hull alá, aláhull,
rétet tart markául,
zizeg a pénz, pereg,
míg felváltja rájuk
huszonöt évemet.
Kisbolti ebédre,
jó kisfröccsre végre
váltok nagy tavaszból
– mintha sokat érne! –,
kell nagyon az apró,
nem ághúzó érme,
két-, ötszázas, ezres,
mit oly szívesen vesz
időm pénztárgépe.
Nagy címlet, szabadság,
holtomiglan adták –
mikre eltékozlom!
Rab rímekké mondom,
énekké, szavakká
magamban, légyotton.
Áthallik rajtam dalom,
áthullik rajtam a lomb:
szavanként letapogat.
Örök betűhullató,
felváltok zöld szavakat.
Miből veszek,
miből
olyan fáin
cipőt,
ami valódi
bőr,
mit nem kell se kötni,
se kapcsolni nem kell,
s minden halott
kinőtt?
Kavargó diófa
leveleit ontja,
a szelet kimossa.
Centrifuga-rozsda,
lelkek sara, mocska,
gomolygó diófa
öblíti az őszí ég
varjas, pállott szájízét,
s mire ülepszik az este,
kifehéredik deresre
a holtak fekete fekte.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.