Alkaiosz első verse
Lesen posztoltatom, lemarad, mögénk
selyemben sompolyog, belereszketünk,
mi kettőnk közt van , hátba támad:
végre mikor kerülünk fölénybe?
Alattomban kikémleli életünk,
nevét orrunk alá fara dörgöli.
Erszényét, mind eszét veszítvén,
csörgeti érte, ki szépre sóvár.
Közös törvényeink ki ne tárd, Kicsim,
kuporgathassak egyszeri kincseket!
Hogy volt, ki verset írt előttem,
fedje homály, soraim tiéid!
Előképzettség nélküli kapcsolat,
használható-e rá geometriád?
Száznyolcvan fokra összegeznéd,
telt mosolyod szögeit ne mérd meg!
Ha engem olvasol, buta is lehetsz,
tudásod többé nem kötelez, felejts
mintákat, kézzel foghatókat,
rapszodoszuk dala lélekintéz.
Teóriákba szenderedő eposzt
csörömpöltetnek vastüdejükbe szórt
szavakkal, érmegyűjtemények
perselyeikben ahogy zötyögnek.
Lázmérőt rázz le, üstökösük hevét,
Holdról lekapcsold szent temetőiket!
Kuksoljanak csak kozmikusban –
nincs magyarázat örökre. Vers van.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.