Zsurnál sanzon
Cserzett, sült bőrkét, eszik egymás husát
aromás dzsungelbe göngyölt pápuák.
Hová a kormány karja el nem nyújtózhat,
hörpintenek fél pint friss vénát húzóra.
A fehér ember békében él, mert neki
ólakban üzemelnek disznók sejtjei.
BMW ülésén fészkelődsz, pipiskedsz?
Ne félj, nem zabál mást, mint benzint s minisztert.
Néhányan élnek itt szótalan, verstelen.
Kérdezel, rávágják: sajnos nicht verstehen .
Töri a magyart címerasszony cipője,
sztyepptánccal döngöli a flasztert termőre.
Utcák szöglete cseng össze, alliterál,
elvek koccannak: neokon, balliberál.
Átáztatja nyílt fal nyirkát spion árnyék,
fütyörészi az Internacionálét.
Ki épít körém képeslapot vidékül?
Várost címez nekem, megszólítás nélkül.
Odakinn ácsorog, se közel, se távol,
rászáradt a betonra mint izzadtságfolt.
Hatalmából csúszik gerely, főutca ki,
egyenest zegzugossá zsugorítani
ki készül, irammal megedzett utakat
ki gyűr, hajlít, horpaszt, miféle akarat?
Álmot űz, s ha lopva előmerészkedett,
felriasztja az éjt, út széli részeget.
Miket hordok össze, hisz szabadok vagyunk?
Átlapozhatsz rajtam, s kardlapozhatsz, ha unsz.
Szóviccekkel provokállak verthelyzetből ,
fejszékkel oszlatják fel a spontán erdőt.
Névtáblát, házszámot mind lecsavaroznak,
mint Prágában tették anno, hatvannyolcban.
Lábam remeg, futkos elgépelt kövezet,
betűk lökdösődnek felbolydult szövegen.
Jussát egy lakóteleppel elkockázza,
a hajnal tömbházat dobál kávéjába.
Hazáig még vakon eltapogatózom,
fölfejlődtek a rímek, nincs semmi dolgom.
Utolsó rímkényszeremtől megfosztanak,
senkinek sem állhatok hatalma alatt.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.