A köztársaság nevében
„Ki tiltja meg, hogy elmondjam, mi bántott
hazafelé menet?”
Seggelek talmi törvényeket,
a lapos költői kérdések
poénjai lelőve.
Hajlataimban tört vér pezseg,
enjambement zsibbad, ím, féltérdre
zuhanok jogerőtlen.
Jogászsághoz nem fűlik fogam,
„nem akarsz dolgozni?” – így anyám
a Köztársaság nevében.
„Ha teheted, menj, mint oly sokan
hontalan a schengeni határátkelőn
olajra lépnek!”
Pucolás innen, ki merre lát,
hajbókolni arctalan cégnek,
ügyvédi irodának?
A második jobbágyság bevált
melónak régiónkban régen,
Kelet-Európában.
Kerülnék a Föld körül egyet,
de visszatérni, jaj, egyre drágább,
urak kalandorsága.
Ide nem szülnek , csak születnek ,
hol kérdés Isten s – mit a lét rávág: –
az ember egy rossz válasz.
A költő? Hatalom kilincsén
fennakadt selyemfiú-foszlány,
nemzetét kiheverte,
s elönti a sárga irigység:
mért nőnek politikusokká
rémálmai helyette ?
Mit kezdjek inflált diplomámmal,
tudásom holnap hatálytalan,
ezért írok, evégett
verset, de kinek hagyom hátra,
poétának kiadván magam,
hivatalos személynek?
Tréfálkozhatnék: „hatálytalan –
hat ágy ha van” , s ágyszámzsargonig
jogszabálymélyre ásva
csupa rend, fantaszta szám, adat;
a vers meg halállal dolgozik,
az a hivatkozása.
A lényeget így elszalasztom,
olvasatlan, kétféleképpen:
szabadít és tart fogva.
Adózás után annyi hasznom,
bezárkózom e költeménybe,
kiürült országomba.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.