Min utazunk?
Könnyű előzni külső sávból,
ütemtelenül, elkapkodván.
Egyre érzékenyebb a kormány,
ötösbe pattintom a váltót.
Tétje nő mozdulatnak, szónak,
udvara holdnak, árnya testnek.
Akkor szabad csak szabályt szegned,
ha ismered, s lemondasz róla.
Belenövök nőbe, időbe,
méretet vesz verssor, irgalom.
Sókristályok csípnek, csillagok:
fönn az égbolt húzódik össze.
Bevág elénk a belső sávba,
holott tág udvarokat lépdel
medvetalpán a lomha éjjel.
Kigyúl a hajnal féklámpája.
Bájaidat bedobozoltam
gyűrt felhők, vasalt rétek közé.
Csomagtartóm az egész sötét,
nincs elég hely, pakold át jobban.
Nyolcas van évszakköreinkben,
iker égitestek, súrlódunk,
ha holdunk perdül, napunk fordul,
s bringáján nyög az Öregisten.
Min utazunk? Autón? Biciklin?
Gördül alattunk bőrkanapé?
Dúl a láv, őrjítő agapé,
láthatár pengéje kisiklik.
Holnaptól együtt lakunk végleg,
felmosás, főzés, anyagiak.
Haragszol egy lány fara miatt,
fogása jobb, mint a tiédnek.
Drága emlékek, vagy te kellesz?
Eltapsolni, megszokni kevés,
honnan lesz több és több fizetés
a fenntartható szerelemhez?
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.