Véredbe visszaringat
Szilvinek
Kiülök arcod árterére,
nevetés dagad, felvont vitorla.
Dagály ha ernyed, gát se véd meg,
homorú mosolyodat kimossa.
Hullámtörő ajkad titkait
fehér ficánkák kilocsogják.
Apály ha húzódik, visszaringat
véredbe oxigén-kompján.
Dúskálok hömpölygéseidben,
zátonyra futok a szívkamrán.
Tüdődet fújom, kerekítem,
felgömbölyítem szilviharrá .
Bizsereg, gabalyog, rugdalódzik
orkánná csípdesett fuvallat.
Részegedem tengerész Rimbaud-ig –
vénába fojtva lel nyugalmat.
Kötéllé sodrom izmaidat,
árboc-légcsőhöz bogozódom.
Éles szirénhang belém nyilall,
algaként tapad húson, csonton.
Érzem, ahogy sajdulsz, gyönyörödsz,
idegpályákat kötözve ki.
Aortádat oldom, a rögök
visszerekbe fűzött görcseit.
És vergődöm és hánykolódom,
artériád versért tavaszt hoz.
Génnel vihar ráz össze hormont,
odacsap magas méhfaladhoz.
Ez a mű a 'Fagytak poklaid' című kötetben található meg.