Dalok a drámához
Wodianer-Nemessuri Zoltán Kegyelem című drámájához készített versek.
Első felvonás
1. VITÉZI ÉNEK A VÉGVÁRI ÉLETRŐL
Hetedhét határon
végek végét járom,
napom fennen táncol pengeélen.
Csípnem angyalt szárnyon,
tű fokára, várrom
hegyormára hágnom föl kevélyen,
Úristen megáldjon,
széltében-hosszában
kongatnom és pengetnem segéljen.
Tisztében tébolygó
udvari tollforgó
nem dagasztja keblem vitorláját.
Az irigység ringyó,
nem illő, elilló,
hadnagyocskák rúdja így-úgy rájár.
Szél támad: ziháló
vászoncseléd, párzón
szétveti két égtáj felé lábát.
Ekként nem prédára
les, kinek hazája,
akár vén fa kérge, hasad széjjel.
Közénk száll, kél vágya
vagdalkozni, látva,
mint váslódik vasérc, senyved zsindely.
Bévül korcsmás lárma,
kívül rívó, árva
nemzetünknek nem terülhet nyughely.
2. VIRÁGÉNEK
Ki másé is lehet, mért lenne magáé,
tőből szakítandó, mint holtról az árnyék.
Nyakszirtje peremén csupasz már az égalj.
Vaskobakú vitéz, tudod-e, kiért halj?
Hajladozásait kötöd bokrétának,
gyöngyönként, szálanként tollforgódra szárad.
Gyönge száracskája határt nem szaporít.
Vaskobakú vitéz, fajtalan Adonisz,
tudod-e, ki hervad? Tudhatná, kit illet,
sisakos virágja termettel szépített.
Szeme szép világa rajtad gyakran forgott,
szerencséd forgandó, amerre tollforgód.
Bomlatlan bimbókkal gombolkozott állig,
csipkéből tekert gúzs, Vénusz, üde jácint.
Vaskobakú vitéz, boglárkád leütve,
sisakos virág vagy, égi hadút üdve.
Boglárod veretét eszi meg a rozsda,
kankalin hajlik rád, felékesít fodra.
Válhatatlan társad lett a hangás árnyék,
ki magáé lehet, ne légyen az másé.
3. VITÉZI ÉNEK A HELYTÁLLÁSRÓL
Úristen országát
őrizd, futószárán
szaporítsd ügetését
nemes gondolatnak,
latrok latolgatnak,
körüláll gyülevész nép.
Nem tágít, sarokba
szorít, így habozva
elodázod a döntést.
Romlottság környékez,
végtagból könyéked
le-lenyes törökönként.
Két pogány közt állasz,
megváratott válasz,
Gyula vára: feladvány.
Védeni a véget,
ha már semmivé lett –
deli harcosa kardján
tornya még felcsillan,
halál rajt’ a firhang,
fala, képzete halvány.
Hozsánna, vitézek,
mind, kiket idézek
feküvén ide hasmánt!
Második felvonás
4. DUHAJ VIRÁGÉNEK
Gyere, asszony, vigadozzunk,
ki ne pördülj kar alól,
be ne fordulj ütemébe,
ha mezőn trombita szól.
Fejedelmin fogy az újbor –
ha csatázom, ha iszom,
lovagodként ügyelek rád,
makulátlan liliom.
Janicsárhold, pata mellől
kiszökik gyom, libatop.
Puha talpad letapossa
pici szárról a Napot.
Midet őrzöd? Remegésed?
Urad érted sose jön.
Janicsárdob ragyogása
kerekül köldöködön.
Halovány comb: ne feszítsd meg,
keselyűké, elesett
ama hős egy jatagántól,
Lucifer volt sebesebb.
Mire vársz? Nyílj menedékül,
legutolsó szeretőm!
Ügető szpáhid, ölellek,
hogy a méhed beledöng!
5. HARCRA BUZDÍTÓ ÉNEK
Fegyverbe, fegyverbe, hóka, kesely lóra,
de jól fog a nóta!
A kardot, a kardot, szorítsd markolatát,
jobbra át, balra át.
A láncon, a láncon húzd-vond fel a hidat,
hit szegez, hit hivat.
Rabigát, rabigát ne viselj, daliás,
tétova hadiláb.
Holt kezet, holt kezet, ne nyújts békejobbot,
szent földed feloldoz.
Tízparancs, tűzparancs, véthetsz betű ellen
Ige-vértezetben.
Két császár, két mezsgye, csontszilánkod lelet,
beszántva sem leled
a hazát, a hazát, magad katonája,
ki helyét megállja,
ott talál honára!
Harmadik felvonás
6. MESTEREK ÉNEKE
Sem ágyunk, sem ágyúnk,
mit leteríthetnénk,
ha leterítenek:
síp se sír utánunk,
lantos, aranyszájú.
Se harag, se harang,
mire miattunk gyúl,
ha majd értünk kondul,
hős kikelet dereng,
hanga brong, hold borong.
Se szablya, se szabály,
mi koponyát levág
s mit elmeél bevág,
nem érvényes miránk,
végzésük bárha fáj,
sőt halasztó hatály.
Se jogunk, se jágónk,
hogy égjen szövétnek,
ha vétkez önérdek:
fölöttem fellebbez,
alattom elleplez.
Gyí, paripánk, Ráró,
szaggasd az istrángot,
mi patkoljuk lábad
se szeri szerszámmal,
kovácsok, vasverők,
fegyvert adók s vevők,
ágyú- s harangöntők,
öntörvényű döntők,
vitézek s pór között
el nem különözött
mesterek: ha részünk,
hírünk nem kísérhet,
munkánk, ím, elkészült,
s nem a rangkór végett,
tudásunk él, örök,
ágról ágra köröz,
ághegyről ághegyre
lobbanna, rebbenne,
nem hányják a kény s kedv,
mint váteszt a vészek.
7. A BETELJESÜLETLEN SZERELEM DALA
Nem viselek pártát,
sem diadémot,
hosszú, vastag szálú
hajam kibomlott.
Nincsenek nappalok,
sem éjjeleim,
ablak, hol a Hold ki-,
a Nap betekint.
Férfinak nem szültek,
nőül se kértek,
csontváz szajhájának
kellek, cselédnek.
Húshoz hőségesen,
szívveretlenül
ölelem a tavaszt,
mikor kiterül.
Bűnöm eredezik,
bőrömben kísért,
törzsemből nem élet,
vér ágazik, vér.
Ez a mű a 'Albérleti fordulónap' című kötetben található meg.