Lakásom jó Budában
Győzött a magyar válogatott,
jó itt felfordult lakásunkban.
Elzárták a gázt, villany se lesz
holnaptól vagy a jövő héttől,
hónapok óta nem küldenek
csekket, ki ne derüljön, bérlőnk
mekkora tartozást hagyott ránk.
Tönkrement tévén Himnusz recseg,
könnyezem, mint ilyenkor mindig,
ez hát az én híres budai
felsőbbrendőségem, s a tudat,
hogy ötvendoboznyi könyv rohad
vizesedő légópincénkben.
Öt éve költöztünk először
ide, a Budaörsi útra,
napokig színskálákat bújtunk,
milyenre fessük falainkat;
nem aludtam, míg valamennyi
kép helyére nem került, s hajba
kaptunk, ha balgán megbontottad
regényeink ábécérendjét.
Immár zuhanyzónk sem működik,
új csaptelepet kéne vennünk,
frizsiderünk csak húsz fokig hűt,
nem érkezik új, valamelyik
korábbi címet diktáltam be
a szállítóknak… ja, és péntek:
legfőbb ideje, hogy feltöltsük
molylepkék édenét, kamránkat. –
Magadban beszélsz, bevásárlólistákat
ötlesz ki mint Mikes
Kelemen naiv epigonja –
mondom magamnak szemrehányón.
Édes néném, ne hagyj el, kérlek!
Afféle Himnusz ez, akkor is
mindenkit szíven üt, ha senki
sem hallgatja, légüres, sötét
szobában Kossuth sugározza
süket falnak, lejátszhatatlan
idegen hangszeren, ritmusa,
dallama lekottázhatatlan.
Ahogy vasalsz versem közepén,
s ingujjanként csatornát váltasz:
otthonunk himnuszát blattolod;
a Sas-hegyet keresztüldöfő,
ferdén pengő törökverőfény
átszeli ablakunkat, megáll
homlokod előtt biztonsággal. –
Kész a címer, ha hozzáteszünk
egy kólás flakont, mit szívesen
dugdosol sarkok homályába.
Álló nap csak a konyharuha
szabálytalan gyűrődései
árulkodnak rólad, esése
durva, mint a hajnal marcona
ráncokkal tört ábrázatáé,
s éppoly változatos, sebtiben
törlök vele számról vadmeggyízt.
Kioldom begubancolódott
hosszabbítóit éjjelünknek;
telefonom tölt, orra ne bukj
összecsomózott zsinórjában,
görcseibe víkendáramot,
víkendvért zsibbaszt tétlenségünk.
Elmacskásodott árnyékukat
törökülésben gyűrték maguk
alá robusztus szekrényeink,
padlónkon most kinyújtóztatják.
Valamire itt emlékeztet
minden, kivéve rám; Márai
ujjlenyomatát borospohár
őrzi, a mosogatnivaló
megvár, minek is fölszámolni,
a pultot végképp letörölni
nincs erőnk; gázrózsatövisek,
sztatikus áramütésszálkák
szúrják bőrömet, odakozmált,
ress pecsenyerost hülepedik
kikötött tűzhelyen. Tabánra
száradt szememet – vak szégyenfolt –
esővíz nélkül levakarják
köztisztasági magánpiszkok,
épüljön wellness-szálloda-lánc
áron aluli mélygarázsból.
Édes néném, bukj föl az árból!
Legyetek magyarrá, jobbátlövők –
Uram, te is légy jobb magyarrá,
jobbá, elesettebbé, Abbé!
Aranycsapatod tizenkét fős
keretét meddig bővíted még?
Mindenki színeidben játszik?
Tönkrement tévén himnusz recseg,
egyetemessé elmosódnak,
kifakulnak a trikolórok.
Vesztett a magyar válogatott,
pálfordult ingatlanunk inkább
átjáró munkások otthona –
átjárók, érezzétek otthon
magatokat! Mosógépünkön
közvetítik, forgódob-káosz
hogyan alkotott ősanyagot;
rossz tévénk káosz-egyenlővé,
szürke szemcsékké bolyhosítja
színezett sávú textilünket.
Kapcsolgatok: egy hullámhosszon
győzött a magyar válogatott,
valamelyik csatornán vesztett;
képernyőnkön csík fut fel-alá,
rádiónk krahácsol, sistereg,
ablakaink eltájolódnak
kelet–nyugatról észak–délre.
Fönt van és lent van, felemelő
érzés, himnusz szól vagy rekviem.
Imént sárfészek, most sárteke
otthonunk, nőtt a rálátásom.
Édes néném, költözöm hozzád!
Ingatlanválságban kiváló
csereértékű kis lakásunk
helyett megcsíphető egy nagyobb.
Fölívelünk. CSAK NÉHÁNY MÉTER,
MEGLEHET MÉG AZ ARANYÉREM! –
Honnan s miféle kommentátor
biztat célszalag-szakításra?
Magasan piaci ár fölött
árvereznek világcsúcsokat;
ugord meg a rövidzárlatot,
fusd le az elektromos relét!
Világvevő készülékem is
eladó, rögtön beköltözhetsz,
bütykölő nekibuzdulásom
kitépte kábelkötegeit:
képcsőből kiszabadítottam
az adást, szigetelt aljzatból
a hálózatot, otthonunkból
ráccsal vigyázott szerelmünket.
Édes néném, hát hazatértem!
Fuccs a pénteki vásárlásnak –
meg fogod-e vajon érteni?
Íme, lakásom jó Budában,
tértől, időtől messze eső,
mennyhez, pokolhoz hozzáépült!
Poéták ekképp alusszák ki
összkomfortból óperenciát,
szalasztják el ábrándjaikat.
Üveghegyen túl, Lajtán innen
se mosogatni-, sem elvámolnivalóm
nincs, szabadon áramlik
nyelvből kikötött képzeletem,
mint holmi közműszolgáltatás.
Nyomáspróba, és nyitják a gázt,
leplombálják vérkeringésem,
szívórámat rátekercselik,
csillag- és vérképem állását
rögzítik óraleolvasók,
a háttérsugárzás ki-be jár
rajtam, ő dolga, mit hoz, mit visz;
ám a lichthof ra talált frappáns
magyar szó nem importálható
tengerentúlról vámmentesen.
Ez a mű a 'Albérleti fordulónap' című kötetben található meg.