Zselicben a csillagok
Száznyolcvannyolc kilométerre innét cinkosaid, a csillagok Zselicben
ragyognak, teljes vértezetben várják, hogy szerelvényed hajnali kitérőn
szabad pályára csikorduljon a hold forgókapcsának átállításával,
ágyrugók nyöszörögnek, valahányszor idegeinkbe hasogat a vekker,
csengőhangján némul el egy lány, többé senki, összeszorított foggal nézte
tonettszékét, nálam hagyja-e, végső orgazmusát ha kirúgja alólam,
anyajegyed sötétítődön átszűrt lélekjelenlétemre összpontosít.
Buszozom föl a Budai Központi Kerületi Bíróság megállóig,
páratlan oldalára emlékeztet a Budakeszi út páros oldala,
mitől szerelem a szerelem, ha más-más alakot ölt? váltig hamvaiból
éled, mi mégis állandó mindhárom folyton körülöttem forgó álomban,
hajsütővas, sminkkészlet, érintésem ugyanahhoz az arckifejezéshez
tapad, mint a pánikból félbeszakadt ölelkezések ágyéki fájdalma.
Vasúti peronhoz távolságodat igazítom, anno bontóperemhez
illetékességet igazoltam, lift repített a második vagy harmadik
emeleti tárgyalóhoz első vagy utolsó feleségemmel, ki egyszer
csak megkérdi, miért csinálunk hülyét magunkból, hagyjuk abba, gondoljuk át,
végül al- és felperesként másodszor mondhattuk ki a boldogító igent.
Klasszicista homlokzatból hordozom végig tekintetem az ablakokon
négy évvel a jogerős határozat után, s várva várom, mikor érkezel
Rippl-Rónaival, piros metróról a Moszkván huszonkettes buszra szállva,
kelsz át páratlan oldalról a páros oldal tőserdejébe búvó házhoz.
Másodperceinkből kikandikáló drótvégbe akad gyapjúszálú szándék,
hozzám jön feleségül, nem jön hozzám kávéra sem, megcsörren telefonom,
segítenék-e kollégiumából hazaköltözni az építészlánynak.
Ki eszi meg a kecskesajtot, ha én sem? négyfogásos vacsorád legjavát
kínálod, öt napra rá csókoltalak meg, ahogy tonettszékemből felálltál.
Két éve, hogy hárman álmodnak rólam, s én egyedül fohászkodom álomért.
Ez a mű nem található meg egy kötetben sem.