Ahol a szabadságnak vége
Nem oldoz föl már engem semmiféle másnap,
lefékez bennem a kakasrikoltás
mint első villamos az Árpád hídon,
homlokredőben csorog, erjed tovább a bor,
szándékolt szabadság szédeleg
körbe-körbe,
hosszú haját rázza, akár egy koszlott rongyszőnyeget.
Így készültök kihullni lassan az életemből,
mert én leírhatok bármit,
bármit leírhatok a szemérmesen egymást belengő árnyak
csipkés rózsaablakáról,
aki olvasná, úgysem érti,
az összes többit úgyis halálom cenzúrázza.
Amiről rég lemondtam, mindig azt veszítem el,
a visszatartott vers megmérgez, ágynak dönt:
beszéljetek hát bátran, még egyszer, utoljára
mit hallanátok tőlem?
hisz addig csobog a csók, míg gőzöl az alkohol.
Bújjatok közelebb hozzám,
ne féljetek attól,
hogy minden nehéz szavam átvérzi a papírt,
pedig egyetlen dollárral,
fogamhoz vert garassal se növelik GDP-nket.
S mert nyírfa levelein napozgatnak a fények:
életem nézhetetlen,
a gondolat láthatatlan,
kicentizett szépség igazgatja szemem.
Ott egy kézfogás nyit,
amott húscafat-keblek,
egymásnak döntött combok csípőderék nélkül –
hajnalra kezem, nyelvem izomlázban feküdhet.
Mennyi lehetőség ér el a végtelenbe,
táguló pupillámon el-elmetszik egymást
a dilettáns párhuzamosok.
Határt ereszt rájuk beépített kilátás.
Ahol a szabadságnak vége,
ott kezdődhet az én.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.