Nem dönti be
Lassan bevallhatnék mindent,
meg is bánhatnék:
a függönyt igazgató kézmozdulatot,
akkurátus csavargásaimat,
a kiszámított szeleburdiságot.
Felcsapnék kacsázó bohócnak,
nyakkendőt kötnék,
sürgesse csak kénye-kedve
szerint ballépéseimet,
akár egy elszabadult metronóm.
Mobilgyűjtő lennék,
lakótelepek ikonosztázai közt
parádézgatok majd,
és körbevihogom az utcalámpák
kutyák szentelte stációit.
Mi mást is tehetnék?
Hisz sarokba hajigált eszme-kacatokon
könyörgök,
térdepelek,
kiplakátolt mondatok a számon,
kommersz rajongásból
vetem a kereszteket –
sem országos árvíz,
se hattyúnyakkal golfozó
hurrikán híre
be nem dönti a templomkaput,
de még állkapcsomat sem,
kincses gipsznyomatáért
tapossák csak egymás sarkát a fogorvosok!
A rendelőben
zavartan gyűrtem ingem varrását,
fulladoztam a visszapumpált köhögéstől,
motyogtam, tanakodtam,
talán lehetnék boldog is,
kackiásan lépegethetnék egy lány mellett –
mint a villámposták hétpróbás bajnoka,
zsebemben felekirályságok telekkönyvével.
Hiszen látom már,
világosan látom,
eljúdásolta istenét rég a tinta,
mi dolgom lenne hát így,
mi dolgom lenne más,
mint ablakon doboló, unatkozó esőkben
ázni,
várakozni,
ha az üvegesedő levegőhöz
fecskefarkot koccant az Isten,
a föltámadás hangvillájaként,
hogy lábujjhegyre billenve
szunnyadó katlankarjait
ama hét trombitás felé lendítse.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.