Tintafoltot bámulok
Nyári szélben fenyves egyensúlyoz.
Égről fájdalmas fellegek hámlanak.
Érmet veret kerek tó vizéből
az aranymíves mester, a júniusi Nap.
Gyűrűket aggat lankadt bokraimra:
fényüket imádkozó szememnek adják.
Kiszáradt föld folyómedreinél
gombolyagban futkosnak a hangyák.
Elapad az izzadságos hőség,
álmot alig ébreszt tollam sercegése.
Szemem fölnyilall fák kéklő tetejére,
tintafoltot bámulok föléje.
Hogy vártam régen a vakációkat,
madaras szájjal, füttyös játszókedvvel!
Nem bújtat már fák riszáló görcse,
arcod beomlott maradványa elnyel.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.