Mindig kevés volt a nevetés
Mindig kevés volt a nevetés,
halvány a falon szétszéledt áhitat.
Szerelmed árnya párnának kevés,
csörgesd meg csatára rezes fáidat.
A borzas égbolt részegen felböfög,
zivatara fröccsöl akós ereszekbe.
Habzik a mindenség, csillag csepereg le,
éjfélre magába szivacsol a köd.
Házak meglékelt agyában tekergek,
még félem a neved, holnap ráunok.
Aranyeső vedlik, sárlanak a kertek,
dáliahagymák aknáin átjutok.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.