A Hatodik napon
Tompa, hunyorgó örömök forgatnak,
melléd perdítenek,
zúg,
recseg a telefonkagyló,
kibomló hajad körhintája
darálja az étert –
házak acélváza roskad,
a vaskapuk felhőkön puffannak,
zuhannak a csillagok,
bevágódnak forró teáskannámba,
szétforgácsolják a pillangószédítő éjszakát,
képzeletem pedig csak hajlataidon
hullámvasutazik,
nyakadon,
karodon lecsúszva
robog, száguld,
kócos fonatok villantják
az utcalámpák karneváljait ---
de mire csendes csípődre
ujjbegyen fölkapaszkodom,
már el is köszönsz.
Magyarázhatom így neked,
kézzel-lábbal magyarázkodhatok,
hogy gyötörsz, hogy sajogsz,
csontjaim hodályában
ekhózik a fájdalom,
mert gyenge vagyok, gyáva,
akár az Isten,
hozzád szólni is alig merek,
alig merek szólni hozzád,
ám körém gyűlnek a bokrok,
varjak felé tolakodó útjaid,
fákat fásliznak a felhők,
s amíg puha grafitjával
aktot rajzol róluk a délután,
kifecsegném, eldadognám a mindenséget,
még a Hatodik napot is,
ha végighallgatnál.
Ez a mű a 'Hazáig látni' című kötetben található meg.