Prológus
Embernek nagy bölcsesség
időhöz magát szabni –
üti meg Bornemisza
Péter antikizáló
sajtószaga orromat,
s a gazdát cserélt firma
Némethonból hozatja
karakterkészleteit,
hogy a Paradicsomot
mint öntött ólommintát
Pokolra sokszorozza
sorsunk, a vizsolyi prés.
Magyar Elektrák s Magyar
Messiások ezerszer
súlyosabb nyomatékkal
törik föl szájzárunkat,
hódolt országrészek és
birodalmak hegesztett
hozaganyagát rizspor,
hajolaj hajbókjánál.
Bánk bán darabossága
szerel le darabontot,
nyelv alatt, csillag alatt
kavicsok csikorognak,
kincstári aranyrögök
csillannak a dadogás
kőomlásában. – Reszkess,
gubernátor! – Kiszökken
kordovánból a verbunk,
cidrizik kamarilla,
hörgőre szív kamillát
prüszkölve, piperézve.
Plüss fülű stúdióban
áthallásokat cenzor
tisztít szilenciummal,
bevattázza sugdosó
kagylóinkat, s párttitkár
tökig leizzad, marxra
felcsavar hifit, magnót,
csukájából a bugit
linóleumra rúgja. –
Ekkor nemcsak a betű,
de a hang is vazuli
ólom, ömlik vagy dördül:
hány mutatóujj süt el
színházi pisztolyravaszt
tanácselnöki tósztra,
hitvesi halántékra!
S ki sürgetőn sorára
várt a női mosdóban,
vagy porció konyakra
szűk büfépultnál, mintha
processziózna, de tőr
volt a darab, fennakadt
rajta Buñuel szeme
zsilettel kettészelve,
s filmvásznon berendezett
lakodalmas imázsok,
fejkendős toalettek.
Sem arcom nincs, se kelmém,
hogy maszk és kosztüm legyen,
mit színpad, forgatási
helyszín, kiókumulált
szögű kameraállás
fiamra stafírozhat.
Előadásainkon
nemcsak a zsinórpadlás
angyala szegi szárnyát,
ám a süllyesztői szenny
– bár koronként változik –
tűnt latrok lajstromáért
áldoz föl publikumot,
s éppúgy darabos, ahogy
Anno Domini Bánk bán.
Emberi bölcsességhez
idejét nem szabhatja
e törpe vállalkozás:
karjában csitítgatva
gügyög koraszülötthöz,
fejletlen, kisnövésű
pöttömjankót pátyolgat,
Jézuskát, Betlehemet
ringat, vagy szentegyházat
emelget pódiumról,
posztamensről, de makett
készülékén a világ,
s tettessen hőst, antihőst,
jelmez nélküli lénye
valamelyik néhai
maskarát utánozza
ahelyett, hogy velőmet
rázná kolerikusan.
Évtized távolából
hasít elevenembe
valahány alakítás:
nekiesne a folyó
derekának, hiába,
felvételről tekintem,
mégsem engem mutatnak
ezeregy éjszakai
ismétlések, s nem tűz új
színlap repertoárra.
Várom, hogy a rendező
e képbe helyesbítsen,
de csitt! – Ma csetlő-botló,
kabarés kugli-lábunk
rogy alánk, mint a bábu,
él-hal értünk kegyosztó,
felnyerít hasát fogva,
kuplétól jóllakottan.
Nem triumfáló dicstől
kong az örömhírharang
égbe olvadó kúpja – – –
szájkosár Fenevadon.
Ez a mű nem található meg egy kötetben sem.