Április, lakodalmi menet
Szonettkoszorú
1
Elképzelem, hogy megcsallak.
Hárman ülünk a sekrestyében:
mi egymás mellett meg a pap,
esküvőnket próbáljuk éppen.
Ellened készül a merénylet,
bolthajtás, mennyalji hajlat.
Ha elszánom magam, teérted,
s titkolom, nyugodtan alhass.
Elképzelem, hogy meggyónom
neked, papnak, szűz képzeletnek.
Kiharangozzák a kódot,
nem jövök ki, nem léphetek be.
Túlsúlyomat el te hordod,
ajkamon névmást térdepeltetsz.
2
Ajkamon névmást térdepeltetsz,
kikerekedni, kitűnni
szemedből mindig érdemes lesz,
szemzugba álmot begyűrni:
kapcát, ne törjön végtelen se.
Táskába tömve bor, műzli,
feszület, s mit melléje tesznek,
fóliában négy gramm fű is.
Súvassz mobiltartóba, szégyen!
Zsugorít bőrönd, szívkamra,
bőrönd helyett tárcába présel,
aprókra dörzsöl, aranyra,
nem tárca, vékony boríték fed,
levél, négyrét összehajtva.
3
Levél, négyrét összehajtva
feszít keresztre, ha kibontom.
Képernyőt kímél a szajha,
e-mailez szöggel monitorhoz.
Testedért más testében dolgozz,
földből az árny kitakarja.
Szavam fertőző, kell rá kondom,
millió fájl nyalja-falja.
Szememben téged mocskollak,
netről kórt, vírust összeszedve.
Kire nyílik e sok honlap?
Zárd be sorban mindegyiket te!
Mezítlen papírrá korhad
Krisztus elforgácsolt keresztje.
4
Krisztus elforgácsolt keresztje
szenteli vélt bűneimet.
Vésem rá sorsomat mindegyre,
árva láng, mi tűzbe siet.
Templomot állítasz helyemre,
feszületre esketi meg
tanú a párt glazúrba festve,
istenmódra, emberien.
Gyóntatófülke, virágzó fa,
gerle bánkódik fehérben.
Panaszát lomb issza, befogja,
veri vissza tiszta éter.
Ferencesekhez állunk sorba,
kanyargunk, összeírt vétkek.
5
Kanyargunk, összeírt vétkek,
oldalhajóban, vérben, húsban.
Szád mozog a fülkefényben,
bűnlajstromodat előhúztad.
Nem olvashatom le mégsem,
érzékeimen messze túl vagy.
Gyehennaszigetelés ez –
mire gondolsz mámorosultan?
Véred mit keringet tova,
ki jut eszedbe, míg elalélsz,
átemel férjed mosolya
küszöbén, kegytemplomába lépsz?
Párnázott vallatószoba,
ágyunk egy közös gyóntatószék.
6
Ágyunk egy közös gyóntatószék,
bújj hozzám, oltsd le a villanyt.
Lebegj, medúza, indigókék,
kilencvennyolc százalékban
én töltelek ki, időd folyjék,
belőled metszett, ki itt van.
Istennek s neked egy százalék
szabadságot hagy a hittan.
Indigóhalovány felhámra
satírozódom, kitéphetsz
köteg izmaimat felvágva –
átütöttem már egészen.
Magadat se vedd számításba,
mit belém írsz, az a lényed.
7
Mit belém írsz, az a lényed,
kebled leszázalékolhatod.
Áttetsző indigó, két test,
a szépség mindkettőn átragyog.
Nő nem lehetsz, nőből sok élhet,
ki mezítlen, az Úrnál nagyobb.
Tompor hintázik, temérdek,
fejem rutinból hátrakapom –
idegen táj izgat fel így.
A honvágy se más, féltékenység,
utazunk hát Izraelig,
de földből a föld, égből az ég,
ugyanabból építkezik:
csak az vagyok, mi benned igéz.
8
Csak az vagyok, mi benned igéz,
téged magyaráz, mi vonzó.
Virít a genezáreti rét,
dombja ismerős Somogyból.
Kövek porladnak elveikért:
Negev-sivatagi torzó,
rendíthetetlen tájék, miként
hazánk, senyved bár éhkoppon.
Nászúton csaljuk városunkat.
A templomokat bámulom,
roppant romjuk halálra untat,
nem Makkosmáriát unom:
mit onnan elvittünk hazulra,
s velünk tartott a nászuton.
9
S velünk tartott a nászuton
egy gödröktől döcögős dűlő,
járjuk azóta, ráz futó-
mű, kocog fog, mihez nem fűlött,
hogy egybekeljünk kátyukon:
féltem, megpatkázzuk esküvőnk.
Visznek repülők hátukon,
imbolyogtatják el-eltűnő
harangunkat Budakeszin,
üvegen rezegő kikelet
himbál toronyban müezzint –
dübögés, szívedből kivezet:
rügyből bugyog, eredezik
április, lakodalmi menet.
10
Április, lakodalmi menet
tölgyek tengelyét megtöri.
Ajánlott útvonal, viselet:
gyökeresedj az ördögig.
Nagyobbat botlik, ki szeret,
ha szívbe gyűrt listája rövid.
Kövess el mindent, míg lehet,
első korbácstól végső szögig!
Csillagon átszűrt olajfákat
izzít a vörös számum ott.
Makkosról irány Golgotára,
éjből sajtolt júdáslugot
itatok vele, sátánt játszva
elveszem és elárulom.
11
Elveszem és elárulom,
benne másként nem támadok föl.
Húsvéti arcát áthuzom
Jézuséra, szebben tündököl.
Betlehemben a kulcslyukon
meglestük magunkat öröktől.
A Szentháromság láttukon
minden keresztutat nálunk tölt.
Hegyes farizeusokon,
gót csúcsíveken napfény remeg.
Teremtő nélkül hegyorom.
Kabalaút, kígyó tekereg.
Általuk van, feláldozom
értük és nekik hitvesemet.
12
Értük és nekik hitvesemet
sosem fogom megszeretni.
Nélkülük Ő sincs, nincs e keret,
ám nélkülünk e szerep sincs.
Barátom válással fenyeget,
jó példa, jeruzsálemnyi
ha akad, Bábelnél kevesebb.
Ortodox tömjén belengi
a holtomiglan-holtodiglant.
Erős fogadkozásukon,
átszitálódik szitkaikban,
s fél tőlünk hány tamás rokon.
Fölénk a korongos ég mit tart,
hogy el sose bocsáss, tudom.
13
Hogy el sose bocsáss, tudom,
soronként kell megtagadjalak
háromszor. Margóján kuko-
rékol hímed, a péterkakas.
Utolér majd a nyárutó
Heródes királysága alatt.
Gyulladt epével gyávulok,
csaló voltam-e, vagy ki csalat,
mindegy lesz, jól kikacagom,
egy ifjú férfi mennyit cselez,
s megilletődve magamon
– hogy versbe nem űznek istenek,
tilosba jöttment hajadont –
többé nem kell meggyengítselek.
14
Többé nem kell meggyengítselek,
ne légy ínségben támaszom.
Robotból zsigerelt hitelek,
gyerek végett ne házasodj.
Sűrű belga sörhab, gleccserek
csordulnak így pohárnyakon,
havasi lejtőn: belibeg egy
menyasszony, int, s karjába fon.
Felakasztom ezt az akvarellt,
vigyázz, állandósít hajlakk,
marcipánbábu, mert példa kell
prédául az utókornak.
Élő nem vonz, versért hagylak el,
elképzelem, hogy megcsallak.
15
Elképzelem, hogy megcsallak,
ajkamon névmást térdepeltetsz.
Levél, négyrét összehajtva:
Krisztus elforgácsolt keresztje.
Kanyargunk, összeírt vétkek,
ágyunk egy közös gyóntatószék.
Mit belém írsz, az a lényed,
csak az vagyok, mi benned igéz.
Velünk tartott a nászuton
április, lakodalmi menet.
Elveszem és elárulom
értük és nekik hitvesemet.
Hogy el sose bocsáss, tudom,
többé nem kell meggyengítselek.
Ez a mű a 'Albérleti fordulónap' című kötetben található meg.