Írnom kellene a madarakról
Írnom kellene a madarakról,
valamit még róluk mondanom.
Szélütötten koldul ettől, attól
térrel verekedő forgalom.
Pofon csattan, galambszárny meglegyint,
eláll szavam, számból dől a vér.
Kékül, zöldül, fölverebesedik,
felhők sebszéle hol összeér.
Szemüvegemért áttapogatom
gyűrött nadrágomat, ingemet.
Mennyi tekintet marad szabadon,
mennyi beférne, de kint reked!
Megírni a verset van pár órám,
tollam kifogyóban, rövid lesz.
Nincs időm mellébeszélni, szólj rám,
ha olyat hallasz, mi közismert.
Kétszer vált a lámpa még pirosra,
s ígérem, mondandóm véget ér.
Egy kör estét legurít a kocsma,
amit aztán szólok, tévedés.
Munkából jössz, nyűg végigolvasnod,
van elég bajod, s tessék, ez is.
Hadd írjak, ne siess, bárhol vagy most,
nekem dolgozz, idő, kétkezi!
Elvetődik erre néhány példány,
nem törődtem velük miattad.
Nekem fontos kavargásuk, éld át,
én se vagyok benned hívatlan!
Mímelem, mintha itt suhognának,
te se tehetsz másként, bocsáss meg!
Vétkezhetsz előttem és utánam,
látatlan föloldozlak. Amen.
Régen ráment volna egy-hét hónap,
nem izgat már, ki mit ért ezen.
Beállítasz szörnyű naplopónak,
gondolkodás helyett kérdezel.
Pont a madarakról? Mondd, hülyéskedsz?!
Nekik ég is, föld is menedék.
Városok halnak, nem vesszük észre,
hamufehérek, drezdafeketék.
Próbálkozom, s látod, mégse klappol,
magamban túl nagy a forgalom.
Írnom kellene a madarakról,
valamit még róluk mondanom.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.