Sem otthonos, se vendég
Savanyú mátrai szél hajlata hajlékom,
nem győzöm ezt a szerelmet emlékezettel.
Nyújtóztat ruganyos földje, fája hajlékony,
megméretik minden készülődésem egyszer.
Felhőcsíkkal az eget összeragasztózom,
belesimítom kartongúla-tekinteted.
Lencséjét élesebbre tekeri egy sólyom,
benne látom magam, láttatom magam veled.
Varjak sűrűsödnek gomolygó éjbe, gőzbe,
filtereik kiáznak: tájba feketülnek.
Szád meniszkuszáig kortyolok le belőle,
hold nyeldeklője jár: hörböli ünnepünket.
Most szeretsz. Minek tartanál meg mindenáron?
Tudnod kell: lesz, mikor akarsz már, de szeretsz még.
Téged nem szólongat „Ég küldött!”, „Isten áldjon!”,
versemben ne legyél sem otthonos, se vendég.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.