Belakom szobád
Mi egyszerű, az mindig új,
nem értesz újra meg újra.
Friss vakolatát lerúgja
közös lakásunk.
Festékszagot tágít, kinyújt,
ablak vendége: Szél Nagyúr
rüszttel alábújt.
Huszonkettesével veszem,
nagy svunggal föl a grádicson:
feszül horgasín, lábizom,
gangok gonganak.
Egy fok gáncsot vet hirtelen –
végighasít gerincemen
valahány darab.
Neked utolsó, első nekem,
el nem hált csajokkal csallak
ölből ölbe, karból karba,
de kéz a kézben
hasztalan szót szóba öltenem,
hogyan, miféle hölgyeken
dőzsölve éltem.
Ágyammal toltad össze szíved,
bontatlannal az elfeküdtet.
Sietős kezem helyre küldted,
izgasson tovább.
Vedd ingem, gatyám: téged illet,
gyönyört tettetve mozgok, színleg
belakom szobád.
Nincs is negyven négyzetméter,
szövetkezünk a számlák ellen.
Viszonyunk kifugázva, helyben
tele tévúttal.
Ahogy sok madár fenyőnk érte,
lefordított hangtölcsérbe,
belenémultak.
Rokonok beszélik: szép pár,
tanácsvevő, hálaadó,
sprőd a cserge, ágytakaró
úri seggüknek.
Egyedül tartok igényt rád,
ne kívánj, ha tested témát,
ihletet tüntet.
Érzékenységem alig bírta,
kebled míg két pofára faltam.
Imát mormoltam el magamban,
bevárhassalak.
Váltott póz kapcsolatunk titka,
rosszkor veszem a tempót vissza:
későn vagy hamar.
Amíg olvasom, sírsz, zokogsz,
fojtanád, ütnéd a verset.
Lendíted karod, megdermed,
kővé lényegül.
Mész lánya, falakhoz szokott,
be ne fejezzem otthonod –
reménykedsz belül.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.