De profundis
Ádám állt akkor jobbján, Éva balján:
ránknyomott hajnal, száradt viaszpecsét.
Felismersz, Uram? Nem láthatlak, vallj rám!
Képmásnak jó volnék, fiadnak kevés?
Arcunk görgetik gyönyör-csigasoron,
csigolyák tört menetére billenek.
Dióvá szorított ősz, ima kopog,
őrölök rózsafüzért: gerincedet.
Zöldelj, tűnődés, ágaroppant ihlet!
Érintésed alvad, pirkadati vér.
Fölkelek mellőled. Nadrágba inget,
sorsomat időbe tűri a tiéd.
Közelekre nyitni messzebb kerülök,
ami még nem történt, nem fog már soha.
Születendő vagyok, többé nem szülött,
váltogatjuk egymást, léptet lábnyoma.
Ideje volt hajadat félrehúzni,
szádra kúszott mosolyod eltekergett.
Amíg távolba öltözködsz, lecsúszik
tekintetemről ráterített lelked.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.