Levegő és föld
Sírni volt talán a legjobb,
némán, mintha megnyugtatna.
Aztán a bor. Mikor elfogy,
belefújom friss huzatba.
Ültettem fát, legyen évszak,
igeidő, amin szóljak.
Levélháton hegek, vérszag,
barázdált barnán ropogtak.
Szerettem a hosszú esőt,
szárait marokba fogtam.
Nyestem, húzgáltam, mielőtt
benőtte, fölverte holdam.
Tópart tanított meg ülni,
nem félni semmi veszélytől.
Arcvonásom sose hűl ki,
levegő formálja és föld.
Álltam reggel és este közt,
őszközelben összébb présel.
Besötétedett, mégse jött
hajnalok késedelmével.
Éj vászna sátorozódott,
majd madárraj hajtogatta:
csuklója lebegett, forgott,
szelet kérlelt a regatta.
Virradat-fejléces papír.
Istent könnyű tollam vitte,
őt imbolyogtatja, ha ír,
szamárfület gyűr a vízre.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.