Fohász nemtevésért
Nem párnahaj,
hogy, mint telik tőled,
úgy forgasd kezedben, Uram,
a Földet,
összekened csak, összefogdosod,
ujjlenyomataid: városok,
bőrléctérképpel igazodik ki
rajtunk a bűn, a ránkhozott,
villámok sínén elmennydörgő
viharba ültet, majd Fiad
prófétahajába, vurslis körhintába,
ahonnan kihullunk, kiszédülünk,
ha rádnéz vagy felkapja fejét
egy kísértésre, mikor legintimebb pillanatunkban
pénztáros kezébe csúsztatunk aprót,
tévé mögé toljuk egy-egy napra a hamutálat,
lásd be, a bináris logika
megcáfol és alátámaszt,
hiszen ki igenli léted, az számol hiányoddal,
felbillenti libikókád, menny alá tömköd földet,
haptákolt törvényed veterán
betűkbe görnyed,
mit érsz, ha pokolbugyrok
húzzák, görbítik le a vékony horizontot,
nagyot nézhetsz, ha elpattan,
mert úgyis miénk az utolsó szó,
miként tiéd volt az első hajdan.
Ez a mű a 'Rádnyitva ablak, ajtó' című kötetben található meg.